Leírás
A Collegiata-bazilika, amelyet Maria Santissima dell'Elemosinának szenteltek, az Etna utca egyik nagy késő barokk temploma, valamivel északra a Piazza Universitàtól: homlokzata mészkőből épült, íves és ellenívelő vonalakban hullámzik, a tetején pedig angyalokkal és puttókkal teli harangtorony koronázza.
A homlokzatot a 18. században Stefano Ittar lengyel építész tervezte, és a nemzetközi késő barokk szép példája. A második szinten, nagy csigavonalas volutákkal övezve Szent Ágota és Szent Apollónia szobra áll; a középső loggia fülkéiben pedig Szent Péter és Szent Pál.
Belül a templom háromhajós, padlója, oltárai és rácsai márványból készültek. 1896-ban a catániai Giuseppe Sciuti festő a boltozatot és a kupolát bibliai jelenetekkel és alakokkal freskózta ki, az Irgalmasság Madonnájától a Mennybevett Szűzön át az evangélistákig.
A főoltáron egy Madonna a gyermekkel ikon látható, a bizánci hagyományú Alamizsna Madonnájának másolata. Körülötte a kanonokok 36 ülésű fa kórusa áll, amely a városban csak a székesegyházé mögött áll fontosságban.
A név messziről ered. A legenda szerint egy utcasarkon kiállított Madonna-kép iránt olyan nagy volt a hívek tisztelete, hogy az alamizsnájukból kis templomot építettek neki, amely az évszázadok során a város második templomává nőtte ki magát.
Amikor a királyi udvar az Ursino-kastélyban élt, az aragón királyok magánkápolnájukká tették: 1396-tól „Regia Cappella”, vagyis királyi kápolna volt, és ez a felirat ma is ott díszeleg a homlokzaton. A templom egyházkerülete olyan hatalmas volt, hogy kicsúszott a püspök hatalma alól, és ebből évszázadokig tartó rivalizálás született a székesegyházzal.
A csúcspont 1801 nagyböjtjén jött el. A Collegiata egyik kanonokja, akit a püspök felkért, hogy prédikáljon a székesegyházban, káptalanja jelvényeivel lépett a szószékre; a székesegyház kanonokjai megragadták, és egy csendőr segítségével lerángatták onnan. A király elrendelte, hogy a csendőrt néhány napra zárkába kell vetni.
A földrengés utáni újjáépítés is csatározás volt. 1693 után a templomot megfordították, hogy az új Etna utcára nézzen, ám egy szomszéd, Sigona bárója ellenezte a harangtornyot, mert szerinte a harangszó megzavarta otthona nyugalmát, és az ügyet egészen Rómáig vitte. A munkák csak a báró halála után, 1769-ben indultak újra.
A homlokzatot a 18. században Stefano Ittar lengyel építész tervezte, és a nemzetközi késő barokk szép példája. A második szinten, nagy csigavonalas volutákkal övezve Szent Ágota és Szent Apollónia szobra áll; a középső loggia fülkéiben pedig Szent Péter és Szent Pál.
Belül a templom háromhajós, padlója, oltárai és rácsai márványból készültek. 1896-ban a catániai Giuseppe Sciuti festő a boltozatot és a kupolát bibliai jelenetekkel és alakokkal freskózta ki, az Irgalmasság Madonnájától a Mennybevett Szűzön át az evangélistákig.
A főoltáron egy Madonna a gyermekkel ikon látható, a bizánci hagyományú Alamizsna Madonnájának másolata. Körülötte a kanonokok 36 ülésű fa kórusa áll, amely a városban csak a székesegyházé mögött áll fontosságban.
A név messziről ered. A legenda szerint egy utcasarkon kiállított Madonna-kép iránt olyan nagy volt a hívek tisztelete, hogy az alamizsnájukból kis templomot építettek neki, amely az évszázadok során a város második templomává nőtte ki magát.
Amikor a királyi udvar az Ursino-kastélyban élt, az aragón királyok magánkápolnájukká tették: 1396-tól „Regia Cappella”, vagyis királyi kápolna volt, és ez a felirat ma is ott díszeleg a homlokzaton. A templom egyházkerülete olyan hatalmas volt, hogy kicsúszott a püspök hatalma alól, és ebből évszázadokig tartó rivalizálás született a székesegyházzal.
A csúcspont 1801 nagyböjtjén jött el. A Collegiata egyik kanonokja, akit a püspök felkért, hogy prédikáljon a székesegyházban, káptalanja jelvényeivel lépett a szószékre; a székesegyház kanonokjai megragadták, és egy csendőr segítségével lerángatták onnan. A király elrendelte, hogy a csendőrt néhány napra zárkába kell vetni.
A földrengés utáni újjáépítés is csatározás volt. 1693 után a templomot megfordították, hogy az új Etna utcára nézzen, ám egy szomszéd, Sigona bárója ellenezte a harangtornyot, mert szerinte a harangszó megzavarta otthona nyugalmát, és az ügyet egészen Rómáig vitte. A munkák csak a báró halála után, 1769-ben indultak újra.