Leírás
A cataniai I. Viceré tér 1995 és 1998 között épült, a város északi részén, Barriera del Bosco/Canalicchio negyedben.
A Via Leucatia utcai kastély mellett áll, azon a helyen, amelyet Federico De Roberto Belvederének nevezett abban a regényben, amelyről a tér a nevét kapta. A komplexum száz méterre van a „Licatìa” forrásától, amely a III. században az itt álló római vízvezetéket táplálta.
A tervező és munkavezető, Ivan Castrogiovanni építész a bencések XVII. századi vízvezetékéből merített ihletet; ennek romjait az 1960-as években lebontották, hogy helyet adjanak a sűrű beépítésnek.
A tér és a park együtt több mint tízezer négyzetméteres területet foglal el, nagyjából a felét maga a tér teszi ki. Az árkádsorban és a kapuzatokban a rómaiakhoz és a XVIII. századiakhoz hasonló építési eljárásokat alkalmaztak (például fa zsaluzatot az íves boltozatokhoz, habkő boltozati belsőfelülettel, valamint az erősen nyomott nagy kváderkövek közé helyezett ólomlemezeket).
Az anyagok: különböző színű (a feketétől a vörösig) és szerkezetű („occhio di pernice”, „pelorosso”) lávakő, valamint a tejfehér trani travertínó. A tér egy üres, enyhén homorú felület, amelynek burkolata nagyszerű optikai hatást kelt.
A fennmaradó részen kert található „elveszett lépések” stílusú ösvényekkel, tengerparti fenyővel, ciprussal, hársfával, tölggyel és jacarandával. Nyugaton, északon és délen, a komplexum kerülete mentén három lávakő kapuzat áll, levélmotívumokkal és csigadíszekkel faragva, amelyek a Crociferi utca templomainak homlokzatait és az Etna környéki tartomány XVIII. századi építészetét idézik.
A Via Leucatia utcai kastély mellett áll, azon a helyen, amelyet Federico De Roberto Belvederének nevezett abban a regényben, amelyről a tér a nevét kapta. A komplexum száz méterre van a „Licatìa” forrásától, amely a III. században az itt álló római vízvezetéket táplálta.
A tervező és munkavezető, Ivan Castrogiovanni építész a bencések XVII. századi vízvezetékéből merített ihletet; ennek romjait az 1960-as években lebontották, hogy helyet adjanak a sűrű beépítésnek.
A tér és a park együtt több mint tízezer négyzetméteres területet foglal el, nagyjából a felét maga a tér teszi ki. Az árkádsorban és a kapuzatokban a rómaiakhoz és a XVIII. századiakhoz hasonló építési eljárásokat alkalmaztak (például fa zsaluzatot az íves boltozatokhoz, habkő boltozati belsőfelülettel, valamint az erősen nyomott nagy kváderkövek közé helyezett ólomlemezeket).
Az anyagok: különböző színű (a feketétől a vörösig) és szerkezetű („occhio di pernice”, „pelorosso”) lávakő, valamint a tejfehér trani travertínó. A tér egy üres, enyhén homorú felület, amelynek burkolata nagyszerű optikai hatást kelt.
A fennmaradó részen kert található „elveszett lépések” stílusú ösvényekkel, tengerparti fenyővel, ciprussal, hársfával, tölggyel és jacarandával. Nyugaton, északon és délen, a komplexum kerülete mentén három lávakő kapuzat áll, levélmotívumokkal és csigadíszekkel faragva, amelyek a Crociferi utca templomainak homlokzatait és az Etna környéki tartomány XVIII. századi építészetét idézik.