Leírás
A Dusmet bíboros emlékműve az Assisi Szent Ferenc téren áll, Catania történelmi központjában, és annak a „szent bíborosnak” állít emléket, akire a katániaiak még ma is szeretettel emlékeznek: Giuseppe Benedetto Dusmetre, aki huszonhét évig volt a város érseke, 1894-ben halt meg, és 1988 óta boldog.
Inkább rövid megállóhely a belvárosi sétán, mint hely, ahol hosszan elidőznél: a szobor egy „alázatos, ugyanakkor nagyszerű” alakot idéz meg, ahogyan a források jellemzik. Raffaele Leone tervezte, Silvestre Cuffaro faragta, Mimì Maria Lazzaro és Elio Romano közreműködésével.
A talapzatba egy tőle származó, a szeretetről szóló mondat kezdetét vésték, amely a legjellemzőbb erénye volt. Érdemes közelről elolvasni: ez a legegyszerűbb módja annak, hogy megértsd, miért szeretik őt a katániaiak még ma is.
Dusmet 1818-ban született Palermóban, nemesi családban, és gyermekként lépett be a San Martino delle Scale-i bencés apátságba. Apja, aki azt szerette volna, ha megnősül, nem tudta eltéríteni az útjáról: 1840-ben letette a szerzetesi fogadalmat, egy évvel később pedig pappá szentelték.
1854-ben, egy caltanissettai kolerajárvány idején kitűnt a betegek ápolásával, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül, „akár az egyszerű viskóban, akár a nemesek palotáiban”. Az emberek azt kezdték mondani: „Forduljunk Dusmet perjelhez, ő szent ember.”
1858-ban a San Nicolò l'Arena apátja lett, Catania nagy kolostoráé, 1862-ben pedig itt kellett vendégül látnia Garibaldit a vezérkarával. 1866-ban az újonnan létrejött Olasz Királyság elkobozta a kolostort, ő pedig az utolsó volt, aki elhagyta.
1867-ben IX. Piusz pápa Catania érsekévé nevezte ki. Szembenézett kitörésekkel, földrengésekkel, áradásokkal és járványokkal. 1886-ban a láva Nicolosit fenyegette, majd megállt: a megmenekülést Szent Ágatának és a bíboros imáinak tulajdonították. 1889-ben XIII. Leó bíborossá tette.
1894. április 4-én halt meg, állítólag olyan szegényen, hogy még egy lepedőt sem találtak, amivel betakarhatták volna. Teste 1988 óta egy urnában nyugszik a székesegyházban, a Szűz oltára alatt.
Inkább rövid megállóhely a belvárosi sétán, mint hely, ahol hosszan elidőznél: a szobor egy „alázatos, ugyanakkor nagyszerű” alakot idéz meg, ahogyan a források jellemzik. Raffaele Leone tervezte, Silvestre Cuffaro faragta, Mimì Maria Lazzaro és Elio Romano közreműködésével.
A talapzatba egy tőle származó, a szeretetről szóló mondat kezdetét vésték, amely a legjellemzőbb erénye volt. Érdemes közelről elolvasni: ez a legegyszerűbb módja annak, hogy megértsd, miért szeretik őt a katániaiak még ma is.
Dusmet 1818-ban született Palermóban, nemesi családban, és gyermekként lépett be a San Martino delle Scale-i bencés apátságba. Apja, aki azt szerette volna, ha megnősül, nem tudta eltéríteni az útjáról: 1840-ben letette a szerzetesi fogadalmat, egy évvel később pedig pappá szentelték.
1854-ben, egy caltanissettai kolerajárvány idején kitűnt a betegek ápolásával, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül, „akár az egyszerű viskóban, akár a nemesek palotáiban”. Az emberek azt kezdték mondani: „Forduljunk Dusmet perjelhez, ő szent ember.”
1858-ban a San Nicolò l'Arena apátja lett, Catania nagy kolostoráé, 1862-ben pedig itt kellett vendégül látnia Garibaldit a vezérkarával. 1866-ban az újonnan létrejött Olasz Királyság elkobozta a kolostort, ő pedig az utolsó volt, aki elhagyta.
1867-ben IX. Piusz pápa Catania érsekévé nevezte ki. Szembenézett kitörésekkel, földrengésekkel, áradásokkal és járványokkal. 1886-ban a láva Nicolosit fenyegette, majd megállt: a megmenekülést Szent Ágatának és a bíboros imáinak tulajdonították. 1889-ben XIII. Leó bíborossá tette.
1894. április 4-én halt meg, állítólag olyan szegényen, hogy még egy lepedőt sem találtak, amivel betakarhatták volna. Teste 1988 óta egy urnában nyugszik a székesegyházban, a Szűz oltára alatt.